2020. január 30., csütörtök

Árvai Róbert második helyen végzett 1500 méteren, Pozsonyban

Árvai Róbert (balra), Reichnach Ferenc tanítványa átmentette tavalyi jó formáját a fedettpályás idényre

Az utánpótlás korú atléták mérették meg magukat a pozsonyi nemzetközi versenyen. A TSC Geotech színeit ugrók és középtávfutók képviselték. Közülük Árvai Róbert szerepelt a legjobban, aki szemfülesebb versenyzéssel akár győzhetett is volna 1500 méteren. Molnár Jázmin és Perenyei Nóra elsőéves ifistaként belekóstoltak a hármasugrásba a szlovák fővárosban.
Mozgalmas hétvége vár ezúttal is a tatabányai atlétákra, az újoncok legfontosabb fedettpályás versenyével folytatódik a sorozat Budapesten, ennek keretében meghívásos számokat is rendeznek, így az idősebbek számára is lehetőség nyílik a forma élesítésére.

Eredmények, Pozsony:
Serdülő, fiú, 1500 méter: …2. Árvai Róbert 4:35.36 perc, …6. Csík András 5:18,27.           
Serdülő, lány, 1500 méter: …6. Kovács Mariann 5:17,43 perc.    
Hármasugrás, lány, ifjúsági: …4. Molnár Jázmin 10,36 méter, 5. Perenyei Nóra 9,96.

2020. január 23., csütörtök

Lesti Diána csehországi nemzetközi versenyen lett ezüstérmes

Lesti Dia jól ugott Csehországban
(Fotó: Schäffer Tamás/archív)
Mozgalmas volt az atléták hétvégéje hazai pályán, de a TSC Geotech külföldön is képviseltette magát a távolugró Lesti Diána révén. Dömötör Balázs tanítványa egy csehországi nemzetközi viadalon húzott szögest. Dia biztató eredménnyel kezdte a fedettpályás szezont, 6,28-as ugrása a második helyre volt elég Jablonecben.

Teljes eredménylista


Dia profilja a WA honlapján

2020. január 20., hétfő

Sokat ígérő eredmények a bajnoki felkészülés hajrájában


Boczonádi Borát kétszer is közrefogták a dobogón
A Budapest-bajnoksággal folytatódott a felkészülési versenyek sora. A BOK csarnokban a felnőtt mezőnyben a fiatalabb korosztály képviselői is megmérettették magukat. A sprinter May Alexandra és a 400 gátas Galántai Bence is az egykörös versenyszámban állt rajthoz, míg a középtávfutók egy 3000 méterrel hangolódtak a fedett idény fő próbáira.
A legfiatalabb, az újonc és serdülő korosztály Székesfehérváron mutathatta meg, hogyan sikerült a felkészülés eddigi szakasza. A 2007-esek között Beke Dávid ezúttal is nagyszerűen szerepelt, 60 méteren második, távolugrásban negyedik lett. A serdülő fiúk közül Nagy Zétény és Juhász János B döntőt futhatott 60-on, utóbbi távolugrásban 4. helyezett lett. Ugyanitt Pallos Csaba hetedikként végzett. A lányoknál az újonc Boczonádi Bora nem tudott hibázni, ötösugrásban nagy fölénnyel, távolugrásban izgalmas versenyben utasította maga mögé a népes mezőnyt. Döntőzött újonc ötösugrásban Honvári Abigél (8.) és a serdülőknél Petrity Panka (8.).
Két hét múlva rendezik a korosztály országos bajnokságát a fővárosban, addigra élesítik a formát a versenyzők.

Eredmények:

Budapest nyílt fedettpályás bajnoksága:
200 méter, férfi: Galántai Bence 24,04 mp.
3000 méter, férfi: Szántó Bence 9:21,92 perc, Háder Olivér 9:30,42.
200 méter, női: May Alexandra 27,34 mp.

Az ARAK újonc és serdülő felkészülési versenye, Székesfehérvár:
60 méter, serdülő fiú, B döntő: …2. Nagy Zétény 7,70 mp, …5. Juhász János 7,87.
Távolugrás, serdülő fiú: …4. Juhász János 5,60 méter, …7. Pallos Csaba 5,54.
Ötösugrás, serdülő lány: …8. Petrity Panka 14,93 méter.
60 méter, újonc, fiú: …2. Beke Dávid 8,33 mp.
Távolugrás, újonc, fiú: …4. Beke Dávid 4,85 méter.
Távolugrás, újonc, lány: 1. Boczonádi Bora 5,15 méter, …8. Honvári Abigél 4,31.
Ötösugrás, újonc, lány: 1. Boczonádi Bora 12,97 méter.


2020. január 17., péntek

Egyéni csúcsokkal nyitották a fedett idényt Bonyhádon

Boczonádi Bora
A bajnoki sorozatban érdekelt korosztályok tatabányai képviselői először álltak rajthoz a 2020-as fedett idényben. A bonyhádi felkészülési versenyen a TSC Geotech újonc, serdülő és ifjúsági korú versenyzőket indított. May Alexandra nagyszerűen futott 60 méteren, egyéni csúccsal lett második az abszolút összevetésben. Az újonc korú Boczonádi Bora kiváló sorozatot produkált távolugrásban, csak egy 2007-es születésű ellenfele tudta megelőzni, és az abszolút versenyben is az előkelő 5. helyet szerezte meg. 60 méteren viszont Bora volt a leggyorsabb újonc. Beke Dávid (2007) 60 méteren és távolugrásban is az élen végzett korosztályában, és a serdülő korú Balázs Emese is egyéni csúcsokat ért el mindkét versenyszámban.
Vasárnap az ARAK seregszemléjén, Székesfehérváron mérik össze tudásukat a versenyzők.

Az első nyolcban végeztek az abszolút versenyben:
Női 60 méter: …2. May Alexandra (2004) 8,04 mp.
Női távolugrás: …5. Boczonádi Bora (2007) 5,15 méter.

További eredmények:
Távolugrás: Balázs Emese (2006) 4,63 méter, Beke Dávid (2007) 4,66.
60 méter: Boczonádi Bora 8,34 mp, Balázs Emese 8.44, Beke Dávid 8,26.

2020. január 16., csütörtök

Ezüst- és bronzérem jutott a mosonmagyaróvári teremversenyen

Népes csapattal vett részt a mosonmagyaróvári megmérettetésen a TSC Geotech
(Fotó: Horn-Bercsényi DSE)

Mosonmagyaróvár adott otthont az év első Sport XXI.-es régiós teremversenyének, amelyen 15 csapat vett részt. A TSC Geotech öt együttessel képviseltette magát a seregszemlén. A fiatalabbak között, az U11-es korosztályban második lett a tatabányai „A” nyolcas, az idősebbeknél, az U13-ban pedig bronzéremnek örülhettek az ifjú atléták.

Végeredmény:
U11: 1. Bokodi SE, 2. TSC Geotech, 3. Horn-Bercsényi DSE (Győr).
U13: 1. Horn-Bercsényi DSE (Győr), 2. Győri AC, 3. TSC Geotech.