2011. április 26., kedd

Gerelyes ezüstérem Törökországból

Először rendeznek Gyermek Világjátékokat, az esemény házigazdája Törökország. Ankarában tizenkét sportágban, köztük atlétikában mérik össze tudásukat a 13-14 éves fiúk és lányok.
A hétfői atlétikai versenyeken résztvevő magyar csapat tagja volt a TSC Geotech gerelyhajítója, Schmölcz Xavér. A helyszínen tartózkodó Salamon Zoltán vezetőedző elégedett lehetett, hiszen Xavér 41,89 méteres egyéni csúccsal második lett, ahogy csapatban a magyar fiúk és lányok is.

2011. április 23., szombat

Xavér a világjátékokon versenyez

Törökország rendezi az idén a Gyermek Világjátékokat. Ankara 90 ország ifjú versenyzőit látja vendégül április 24-től. Az atlétikai versenyekre utazó magyar csapatban hét-hét 13, illetve 14 éves fiú és lány kapott helyett. A Tatabányai SC Geotech gerelyhajítója, Schmölcz Xavér hamar kiharcolta magának a lehetőséget, hogy külföldön is bizonyíthasson. Edzőként a küldöttség tagja Salamon Zoltán is, így
a helyszínen láthatja el tanácsokkal Xavért, aki hétfőn 10 óra harminc perckor dob.

2011. április 17., vasárnap

Füsti Edina jó idővel, bronzéremmel tért vissza

Békéscsabán rendezték meg a felnőttek 20 kilométeres és a fiatalok hosszútávú gyalogló országos bajnokságát. Ott voltak a mezőnyben
a tatabányai éremesélyes fiatalok is, de
a legnagyobb kérdés az volt, milyen eredménnyel tér vissza Füsti Edina. A TSC Geotech olimpikonja komoly gerincműtétet követően, hosszú kihagyás után mérettette újra meg magát.
Elégedett lehetett, hiszen 1 óra negyven percen belül teljesítette a 20 kilométert és a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az időeredmény igazán biztató, Edina ilyen start után hamarosan megközelítheti egyéni legjobbját (1:36,46 óra).
A bajnoki címre esélyes Bagdány Tomasz és Burger Donát nem okozott csalódást, mindketten aranyéremmel térhettek haza. Farkas Bence
a juniorok között lett harmadik. További eredmények a szokott helyen.

2011. április 5., kedd

Fekete Sára bronzérmes a kismaratoni ob-n!

Székesfehérvár adott otthont a soron következő országos bajnokságnak, a kismaratoni ob-nak. Természetesen ott volt a TSC Geotech kis csapata is. Egyéniben sok értékes helyezést értek el a versenyzők, az élre Fekete Sára teljesítménye kívánkozik. A 14 éves lányok 8 kilométerén a harmadik helyen ért célba. Többek között említést érdemel még Varga Dorottya (junior) negyedik, valamint Kubik Zsolt (junior), Szögi István (ifi) és Tóth Viktória (junior) hatodik helyezése. Csapatban három érem is jutott, a részletek az eredmények között olvashatók.