2011. október 31., hétfő

Szekszárdon sem tudott hibázni

Egy versenysorozat dönt arról, hogy kik utazhatnak el a velenjei mezeifutó Európa-bajnokságra. Jó eséllyel pályázik erre a tavalyi kontinensviadalon a juniorok között nyolcadik Szabó Sándor. 
Az első, szombathelyi állomáson magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt. A sorozat második megmérettetésének Szekszárd adott otthont. Természetesen itt is Sanyi volt a favorit, de az idén már az U23-as korosztályban. A csúszós, sáros talaj sem jelentett igazi akadályt Reichnach Ferenc tanítványának, másodszor is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Folytatás november 12-én Dunaújvárosban.

2011. október 23., vasárnap

A közös munka eredménye a kitüntetés

(a cikk az október 20-án megjelent 24 Órában olvasható)

A közelmúltban zsinórban ötödször rendezhette meg a serdülő országos bajnokságot megyeszékhelyünk. Évről-évre jelesre vizsgázik szervezésből a TSC Geotech atlétikai szakosztály. Mindez elképzelhetetlen lenne, ha a névadó támogató nem állna mögötte. Petkovics Zoltán, a Geotech Kft. ügyvezetője 1997 óta segíti a működést, melynek eredményességét jelzi, hogy a tatabányai atléták újra és újra kiváló teljesítményekkel hívják fel magukra a figyelmet. Természetesen 
a Magyar Atlétikai Szövetségét is. Annak elnökétől, Gyulai Miklóstól vette át 
a szakosztályvezető a Magyar Atlétikáért bronz plakettet. Az elismerést már májusban odaítélték Petkovics Zoltánnak, de a tatabányai verseny a lehető legjobb alkalom volt az átadásra. Az ünnepélyes esemény után beszélgettünk a kitüntetettel.
– Hogyan kezdődött a Geotech és a tatabányai atlétikai szakosztály kapcsolata?
– Régóta érlelődött már bennünk az elhatározás, hogy támogassunk egy szakosztályt. A „nagyok”, a kézilabda és labdarúgás helyett inkább egy kisebbet segítettünk volna. Salamon Zoltánnal együtt rúgtuk a labdát a Geotech kispályás focicsapatában. A közös beszélgetések során sokat megtudtam az atlétáknál folyó munkáról. Igazán tiszteletre méltónak találtam a hozzáállásukat, elhivatottságukat. Ez megkönnyítette a döntést. 1997 óta állunk a megyeszékhely atlétikája mellett.
– Űzte korábban a sportágat?
– Gyerekként kosárlabdáztam, de atlétaként az iskolai csapatban azért szerepet vállaltam.
– Ötödszörre volt házigazdája a legnagyobb tömeget megmozgató országos bajnokságnak Tatabánya. Hogy zajlottak az előkészületek? 
– Sok tapasztalatot gyűjtöttünk az elmúlt években. Természetesen számos dolgot ellestünk a rutinos rendezőktől. Tudjuk már, kitől kell és lehet segítséget kérni. Ez megkönnyíti a dolgunkat. Sokan nagyon sokat dolgoztak azért, hogy minél több szponzort meg tudjunk nyerni. Ennek eredményeként nagyot léptünk előre, az idén igazán egyben volt minden. A legjobbak értékes ajándékokat vihettek haza. Fontos, hogy komplett, szép létesítményben versengtek egymással a sportolók.
– Milyen visszajelzések jutottak el önhöz?
– A hírek szerint mindenki elégedett volt: a versenyzők, az edzők és a Magyar Atlétikai Szövetség egyaránt. Azonnali visszacsatolás volt, mikor az eredményhirdetések után láttuk a gyerekek arcán a boldogságot. Minden évben jó hírünket viszik, és ez örömmel tölt el bennünket.
– Örömteli volt a pillanat is, mikor hazai környezetben vette át a MASZ elismerését.
– Mindig hangsúlyozom: ez a kitüntetés közös munka eredménye. Mindenkinek szól, aki részt vállalt belőle: edzőknek, versenyzőknek, vezetőknek, segítőknek. A serdülő bajnokságon a legvagányabb srácok is úgy dolgoztak, mint a kisangyal, hogy minden gördülékenyen menjen. Ez is kell ahhoz, hogy szervezésben is sikereket könyvelhessünk el a sportteljesítmény mellett.
– A szezon a végéhez közeledik, az eredményeket tekintve panaszra ezúttal sem lehet ok. Hogy látja a jövőt? 
– Bizakodó vagyok, azt gondolom szakosztályunk mintául szolgálhat. Igazi utánpótlás bázissá váltunk, de bánatunk, hogy nagyon kevés a felnőtt versenyzőnk. Hogy ez változzon, egy komplettebb programot szeretnénk kidolgozni. Sámuel Botonddal, a TSC elnökével találkoznak az elképzeléseink. Remélem, sikerül ezeket megvalósítani.
K. E.

2011. október 19., szerda

Szabó Sanyi leiskolázta a mezőnyt

Szombathelyen rendeztek mezei versenyt egy sorozat első állomásaként. A széria végén dől el, kik utazhatnak majd Velenjébe, a decemberi mezei Európa-bajnokságra. Szabó Sanyi jó esélyekkel vágott neki a 6 kilométernek. 
Nagyszerű formában van, amit bizonyít, hogy csak ő ért célba 18 percen belül. Több, mint fél perccel volt gyorsabb a másodiknál. Így a korosztályos (U23), de az abszolút összevetésben is az élen végzett. Legközelebb október végén, Szekszárdon oktathatja az ellenfeleket.

2011. október 16., vasárnap

GERENCSÉR ÁDÁM: 210 CENTIMÉTER!!

Az újpesti atlétikai stadionban rendezték meg a diákolimpiai ügyességi és váltó csapatbajnokságot. A TSC Geotech versenyzője, Gerencsér Ádám 
(a pilisvörösvári Schiller-gimnázium tanulója) a szezon végén is bomba formát mutatott. A többpróbában is jeleskedő atléta, Henyecz László edző tanítványa, újra fő számában lett főszereplő. 
210 centiméterre tett kísérletet... Ádám dinamikus nekifutás után elrugaszkodott, és magabiztosan libbent át a léc felett! Elsőre... Eredményének értékét tovább növeli, hogy ősszel is képes volt megjavítani egyéni csúcsát.
Ádám, gratulálunk!

Ádám 210-es ugrása

2011. október 10., hétfő

Junior fiú csapataink halmozták az érmeket

A fővárosi Ikarus pálya adott otthont a serdülő és junior csapatbajnokságnak. Népes társasággal és szép reményekkel utazott el 
a TSC Geotech. Végül hét éremmel térhettek haza. A junior fiú csapatok (bennük több ifi korúval) igazán kitettek magukért, hiszen hatszor állhattak fel a dobogóra. Egy győzelmet is elkönyvelhettek, mégpedig magasugrásban. A legeredményesebb versenyző az (elsősorban) magasugró Gerencsér Ádám volt, akinek az eredményhirdetések után öt érem lógott a nyakában. Négy számban pedig ő volt a legjobb tatabányai. A serdülő fiúk távolugrásban végeztek a harmadik helyen. 
A TSC Geotech atlétái több értékes helyezést is szereztek a zord időben. Eredmények a helyükön.

Luterán Petra győztes a csapattal Nyitrán

Nyitrán rendezték öt nemzet serdülő válogatott viadalát. A házigazda Szlovákia mellett Magyarország, Csehország, Szlovénia és Horvátország legjobb U16-os versenyzői küzdöttek meg egymással. 
A magyar csapatban helyet kapott 
a tatabányai serdülő országos bajnokságon a 14 évesek magasugrásában győztes Luterán Petra is. Salamon Zoltán tanítványa a 158 centiméteres magasságot elsőre teljesítette, de a 160 centi kifogott rajta. Petra a nyolcadik helyen zárt, de 
a magyar fiúk és lányok is a legjobbak voltak a pontok összesítése után.

Részletes eredmények

2011. október 3., hétfő

Győztek a lányok a csapatbajnokságon

Az Ikarus BSE pályája adott otthont 
a gyermek korcsoport csapatbajnokságának. A TSC Geotech lányai nagyszerűen szerepeltek, hiszen 
a legtöbb pontot szerezték. A fiúk is kitettek magukért, a hatodik helyen végeztek. Az összesített pontverseny harmadik helyéhez elegendő pontot gyűjtöttek a szakosztály versenyzői. Egyéniben Fekete Emese tett zsebre aranyérmet, megnyerte az 1000 métert. Kancz Flóra állhatott még dobogóra, ő harmadik lett távolugrásban.
(fotó: Lengyák György)