2011. november 28., hétfő

Szabó Sanyi újra korosztálya legjobbja volt

Fotó: MASZ/Talabér Attila
Szentendre adott otthont a futók mezei országos bajnokságának. 
Ez a megmérettetés volt annak 
a versenysorozatnak a záró viadala, amely döntött arról, kik utazhatnak el Velenjébe, az Európa-bajnokságra. 
Az első három alkalommal Szabó Sanyi kétséget sem hagyott afelől, kiemelkedik az U23-as korosztály mezőnyéből: mindannyiszor nagy fölénnyel nyert. 
A Skanzenben rendezett ob-n nem hirdettek külön futamot a 23 évesnél fiatalabb korcsoport képviselőinek, 
a felnőttekkel kellett felvenniük 
a versenyt. Reichnach Ferenc tanítványa korábban azt fogalmazta meg, szeretne abszolútban is dobogóra állni. Sanyi nem okozott csalódást: a nehéz terepen csupán az 1983-as születésű, veszprémi Kovács Tamás tudta megelőzni. Tizenegy másodperces hátránnyal, de természetesen a legjobb U23-asként, másodikként haladt át a célvonalon. Két hét múlva Velenjében szeretne a legjobb nyolc között végezni.
HAJRÁ, SANYI!
Egyéniben még a 14 éves Szántó Bence (2. lett) és a junior korú Varga Dorottya (bronzérem) állhatott fel a dobogóra, de csapatban több érmet is begyűjtöttek a TSC Geotech versenyzői. 
Részletes eredmények a helyükön.

2011. november 12., szombat

Szabó Sanyi: a harmadik is kipipálva

A mezei Európa-bajnokságra kiírt válogató sorozat harmadik állomásának Dunaújváros adott otthont. Szabó Sanyi volt természetesen az egyesszámú favorit, azután, hogy a szombathelyi első és a szekszárdi második versenyen is legyőzhetetlen volt. Dunaújvárosban is kiemelkedett a mezőnyből, több, mint 20 másodperces előnnyel nyerte meg az U23-as korosztály 6 kilométerét. November 26-án, az országos bajnokságon tovább folytathatja a menetelést.
Dunaújvárosi végeredmény: 1. Szabó Sándor (TSC Geotech) 17:57 perc, 2. Szalai Benjámin 18:18 perc, 3. Matkó Csaba 18:20 perc.

2011. november 7., hétfő

Ügyesek voltak a teremben a 9-12 éves gyerekek

A terematlétikai bajnokságot a TF csarnokában rendezték meg az idén. Sok iskola és egyesület képviseltette magát a megmérettetésen az ország számos pontjáról. Érdekes, játékos feladatokban mérték össze tudásukat a fiatalok. A Dózsa-iskola, illetve a TSC Geotech lányai és fiai szép eredményeket értek el: a fiatalabbak két harmadik, összetettben pedig negyedik helyezést szereztek. Az idősebb korosztályban a tatabányaiak 3., 7. és összesített 4. helyet könyvelhettek el.
Csapatok:
9-10 éves lányok: Áts Viktória, Fazekas Rebeka, Gengeliczky Lili, Misák Dominika, Tibola Zsófia, Szakács Evelin. Fiúk: Fischer Patrik, Nagy Gábor Martin, Csordás Adrián, Nagy Dániel, Müller Roland, Galántai Bence.
11-12 éves lányok: Zámori Dorina, Nagy Kinga Petra, Tímár Petra, Kancz Flóra, Schmölcz Mirtill, Moharos Vivien. Fiúk: Szakács Dániel, Börcs Benjamin, Járinka Dániel, Jakab Bence, Salamon András, Czirmai Ádám.
Felkészítők: Salamonné Visy Gabriella, Salamon Zoltán.