2012. december 31., hétfő

Xavér eredményes esztendőt zárt


(megjelent a 24 Órában 2012. december 29-én)


Nagy dobásra nagy fogás

ATLÉTIKA Xavér a gerellyel és horgászbottal is jól bánik

 
Schmölcz Xavér igazán elégedett lehet az elmúlt esztendővel. Zavartalan felkészülés után minden célját elérte.
Kovács Eszter


A Tatabányai SC Geotech atlétikai szakosztály egyik legeredményesebb versenyzője 2012-ben Schmölcz Xavér volt. A 15 éves gerelyhajító 
az idén verhetetlen volt versenyszámában, többször is megjavította egyéni legjobbját a 600 grammos szerrel. A korosztályos válogatottban is helyet kapó dobóról szerettem volna többet megtudni.A faggatózást azzal kezdtem, mikor ismerkedett meg a sportok királynőjével: 
- A Dózsa-iskola negyedikeseként Zoli bácsi (Salamon Zoltán, vezetőedző - a szerk.) unszolására kezdtem el atletizálni, ő is volt az első edzőm. Akkor még nem csak a dobásra koncentráltunk, sőt, az első gerelyhajító versenyemen nem is nyújtottam kiemelkedőt - kezdte szűkszavúan Xavér, majd rövid töprengés után felidézte a folytatást: - Tizenhárom évesen a gerelyhajításé volt a főszerep, akkor már Schäffer Tamás irányította az edzéseimet. Elsőéves serdülőként harmadik lettem 
a tatabányai országos bajnokságon. Egy évvel később és az idén én győztem - folytatta a kiváló gerelyes, akineg egyik legmeghatározóbb emléke, mikor 54-ről 58 méterre tornázta fel az egyéni rekordját. Ezt még számos javítás követte, első alkalommal éppen a hazai rendezésű országos bajnokságon került 60 méter fölé. Aztán erre is rátett egy lapáttal, a csapatbajnokságon 62 méter fölött landolt a szer. Természetesen a serdülő válogatottban is helyet követelt magának, és győzött is az öt nemzet viadalán. Xavér, ha óvatosan is, végül megfogalmazta 2013-as célkitűzéseit: - Egy korcsoporttal feljebb lépek, az ifjúságiak között már nehezebb, 700 grammos gerellyel dobunk. Szeretnék 65 métert hajítani, és az országos bajnokságon megszerezni 
a második helyet - hangzottak el a tervek. Schäffer Tamás tanítványának a rekortán mellett az iskolában is jól kellett teljesítenie. 
A közgazdasági szakközépiskola elsőseként igyekezett megbirkózni az új kihívásokkal: - Az új iskolában jó benyomásokat szereztem, szívesen járok oda. A tanulás is egészen jól megy, bízom benne, ez a folytatásban is így marad - fejezte ki reményeit a tehetség, aki az edzőjével való közös munkáról a következőket mondta el: - Szeretek vele együtt dolgozni, nincs nehéz helyzetben velem. Nem vagyok egyezkedős típus, amit előír, megcsinálom.
Hogyan is lehetne feszültséggel teli az együttműködés egy olyan sportolóval, aki szabadidejében igazi türelemjátékkal foglalja el magát: horgászik. Ráadásul élete legnagyobb fogását, a Bokodon a horgára akadt 10,91 kilós pontyot visszaengedte a tóba. Szerencse, hogy Xavér már többször is bebizonyította, az ellenfeleivel nem ilyen engedékeny.

 
Az ideális tanítvány
Schäffer Tamás, Xavér edzője csak jókat tudott mondani versenyzőjéről: - Inkább fékeznem kell őt, legutóbb a hosszabb pihenőt is elutasította. Jobb tanítványt nem is kívánhatok, rendre túlteljesítette a tervet az idén. A nehezebb, 700 grammos gerely sem fog neki gondot okozni, reálisnak tartom, hogy 65-68 méterig repíti jövőre. Elérhetőnek tartom, hogy ott legyen az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon is. Minden esélye megvan rá, hiszen gyors ütemben fejlődik, kiváló a technikája, dinamikus 
a nekifutása. Remek versenyző, aki téthelyzetben képes a legjobbat kihozni magából. Az ideális felkészüléshez pedig minden adott, hiszen rendelkezésünkre áll egy, az elképzeléseink szerint kialakított nekifutó 
az alsó pályán is.

2012. december 13., csütörtök

Helytállás a hófedte szentendrei pályán


Két tatabányai atléta is részt vett a csípős hidegben, havas pályán megrendezett szentendrei mezeifutó Európa-bajnokságon. Az itthon korosztályában veretlen Szabó Sándor a 72. helyen ért célba, a junior korú Varga Dorottya a 87. helyen végzett. Sanyi a csapattal a 14. pozícióban zárt, hasonló helyezést ért el a négyes tagjaként Dorottya.
Eredmények, U23, egyéni, 8,05 km: …72. Szabó Sándor 26:39 perc. Juniorok, egyéni, 
4 km: ...87. Varga Dorottya 16:37 perc.

Részletes eredmények 

Sikeres bajnokság után, Eb előtt...


(Megjelent a 24 Órában 2012. december 9-én)

Hazai Európa-bajnokságon bizonyíthatnak

ATLÉTIKA Szabó Sándor és Varga Dorottya is rajthoz áll a szentendrei mezeifutó Eb-n



Tatabánya/Szentendre Nagy próba előtt áll a Tatabányai SC Geotech kiválósága, Szabó Sándor. A pálya- és utcai versenyek mellett a mezei bajnokságon is minden esztendőben kimagaslóan teljesítő futóra kontinensviadal vár. Nem is akárhol, hanem hazai pályán bizonyíthat Reichnach Ferenc edző tanítványa. A szentendrei skanzen ad otthont a mezeifutó Európa-bajnokságnak a hét végén.

A hazai bajnokságot megelőzően korosztályában, az U23-asok között senki sem tudta megközelíteni, így jó előjelekkel várta a legrangosabb hazai megmérettetést. Az ob helyszínéül természetesen a skanzent választották. Így a versenyzők ismerkedhettek a pályával. Itt nem hirdettek külön versenyt az utánpótlás korosztálynak, de Sanyi ettől sem jött zavarba.

A nyolc kilométeres távot együtt teljesítették a felnőtt korcsoport képviselőivel. Sanyi kiválóan versenyezve végzett az abszolút verseny második helyén, korosztályában természetesen nem volt nála gyorsabb.

Reichnach Ferenc edző elismeréssel nyilatkozott versenyzőjéről, elmondta, Sanyi remek formában várja az Eb-t, ezért ott is jó szereplést vár tőle.

Örömteli, hogy a TSC Geotech két versenyzővel képviselteti magát a szentendrei kontinensviadalon: a junior korú Varga Dorottya is kvalifikálta magát a világversenyre. December 9-én összesen 562 induló áll rajthoz az Európa-bajnokságon, ilyen népes mezőnyre eddig nem volt példa a mezeifutó Eb-k történetében.

Eredmények, mezeifutó országos bajnokság, Szentendre:
Felnőtt férfi: …2. Szabó Sándor. Junior férfi, csapat: …5. TSC Geotech (Kubik Zsolt, Kubik Roland, Bertók Botond, Haris György, Pete József). Ifjúsági férfi, csapat: …4. TSC Geotech „A”(Major Dávid, Danyi György, Schöffer Attila Ákos), …8. TSC Geotech „B” (Bánvölgyi Bence, Bodor András, Bagdány Tomasz). 15 éves, fiú: …3. Szántó Bence. Csapat: …5. TSC Geotech (Szántó, Kántor Attila, Szegedi Miklós, Burger Donát). 14 éves, fiú: …8. Izbéki Balázs. Csapat: …4. TSC Geotech (Izbéki, Rácz Demeter, Szerencsi Szabolcs). Junior női: …2. Varga Dorottya. Csapat: …4. TSC Geotech (Varga D., Varga Annabella, Tóth Viktória). 15 éves lány, csapat: …4. TSC Geotech (Fekete Sára, Demeter Diána, Vida Enikő, Csuzi Klaudia).

2012. október 31., szerda

Szabó Sanyi: kettőből kettő a mérleg

Szabó Sanyi (fotó: MASZ)
Megkezdődött a mezeifutó idény. A szombathelyi megmérettetésen igazolta Szabó Sándor, hogy sikerült átmenteni az elmúlt esztendőben mutatott jó formát. Rajt-cél győzelmet aratott 
a 6 kilométeres távon.
Balatoncsicsón a mezei Európa-bajnokságra készülő futók versengtek egymással. Az edzőtábort záró felmérőn Szabó Sanyi újra nagy fölénnyel nyert.
Eredmények, Szombathely, serdülő fiúk, 3,6 km: 
1. Szántó Bence 12:41 perc. 
6 km, férfi abszolút sorrend: 1. Szabó Sándor 18:02 perc. 
Ifjúsági fiúk, 6 km: …2. Major Dávid 20:49 perc.

2012. október 24., szerda

Hárman szerepelhettek a varsói fesztiválon

A fiú csapat Varsóban (fotó: MDSZ)
Hetedik alkalommal rendezték meg Varsóban a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Versenyt. Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország valamint Mazowse és Varsó válogatottja képviseltette magát a rangos seregszemlén. A 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben született sportolók mérték össze tudásukat. A magyar válogatott nagyszerűen szerepelt, hiszen megszerezte az első helyet a pontversenyben. A siker részese lehetett a TSC Geotech három ifjú tehetsége is: Fischer Patrik, Schmölcz Mirtill és Misák Dominika. A lányok kislabdahajításban, Patrik pedig távolugrásban lett korosztálya második legjobbja. 
A lány csapat Varsóban (fotó: MDSZ)
Eredmények: 
Kislabdahajítás, 2000-ben született lányok: …2. 54,50 m Schmölcz Mirtill 54,50 méter. 2001-ben született lányok: …2. Misák Dominika 40,50 méter. Távolugrás, 2001-ben született fiúk: 
…2. Fischer Patrik 5,03 méter.


Négy második hely a csapatbajnokságról

Az ezüstérmes magasugró csapat (balra, fotó: facebook)
A fővárosi KSI pálya adott otthont a serdülő és junior korú atléták ügyességi csapat-bajnokságának. 
A tatabányai fiúk kitettek magukért: a serdülők hármasugrásban és gerelyhajításban lettek ezüstérmesek, míg 
a juniorok magasugrásban és hármasugrásban. A 15 éves gerelyhajító bajnok, Schmölcz Xavér újra rátett egy lapáttal, 62,62 méteres egyéni csúcsot ért el. Luterán Petra, a magasugrás idei 15 éves győztese ezúttal is jó formát mutatott, átlibbent a 165 centiméteren. A TSC Geotech versenyzői további értékes helyezéseket is begyűjtöttek Budapesten.

2012. október 4., csütörtök

Újabb Schmölcz a láthatáron: Mirtill sikere


Vácon rendezték a hagyományos Németh Miklós gerelyhajító versenyt. A Schmölcz családot ugyan Xavér egyéb elfoglaltsága miatt (a serdülő válogatott tagjaként Rijekában versenyzett, és nyert) nem képviselhette, de ott volt Mirtill. A 12 évesek között próbált szerencsét az 500 grammos gerellyel. Olyan távolságra hajította, ami több mint biztató a jövőre nézve. Csaknem 10 méterrel dobott nagyobbat, mint a második helyezett. Legjobb kísérleténél 33,21 méternél landolt a gerely. 

Mirtill és Schäffer Tamás, edző (fotó: MASZ)
Fotóalbum


Eredmények: 
Junior, fiú: …4. Jókuthy Gergely 58,78 méter. Serdülő, 14 éves, fiú: …3. Lentulai Ádám 43,06 méter, …8. Fenyvesi Attila 31,63. Gyermek, 12 éves, fiú: …3. Juhász Bence 28,35 méter. Gyermek, lány, 12 éves: 1. Schmölcz Mirtill 33,21 méter.

Teljes eredménylista 

Xavér a válogatott viadalon is győzött

Schäffer Tamás és Xavér (fotó: infoTatabánya)
A horvátországi Rijeka adott otthont öt ország serdülő válogatott viadalának (Horvátország, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia). Négy tatabányai fiatal is helyet kapott 
a korosztályos nemzeti csapatban: 
a magasugró Luterán Petra, 
a gerelyhajító Schmölcz Xavér és két gyalogló: Burger Donát és Szegedi Miklós. Xavér meg tudta tartani az ob-n mutatott kiváló formáját, újra 60 méter fölé (60,62 méter) repítette a szert, és győzött. Petra sem okozott csalódást, 160 centis ugrással lett ötödik. Burger Donát a második, klubtársa, Szegedi Miklós a harmadik helyen végzett.

Teljes eredménylista

2012. szeptember 25., kedd

Tíz tatabányai érem a hazai bajnokságon



(megjelent a 24 Órában 2012. szeptember 24-én)

Címvédések a bajnokságon
ATLÉTIKA Öt aranyérmet tartottak itthon a hazai fiatalok

A Tatabányai SC Geotech versenyzői közül Rácz Demeter, Burger Donát, Luterán Petra, Schmölcz Xavér és Szántó Bence lett első. Jutott a házigazdáknak egy ezüst- és négy bronzérem is.
K. E.

Bence két érmet szerzett
Az első nap reggeli programja mindjárt szép sikereket hozott a rendező egyesületnek. 
A tatabányai gyaloglók mindhárom évfolyamban szereztek érmet, Burger Donát és Rácz Demeter (ő 13 évesen is diadalmaskodott) pedig a dobogó legfelső fokára állhatott fel a 15, illetve 14 éveseknél. Az elmúlt esztendőben a 14 évesek magasugrását megnyerő Luterán Petra kisebb sérüléssel bajlódva is győzelmi esélyekkel indult. Szoros versenyben ugyan, de meg tudta ismételni egy évvel ezelőtti diadalát Petra.
Nagy várakozás előzte meg a 15 éves fiúk szombat délutáni gerelyhajító viadalát. A 2011-es év aranyérmese, Schmölcz Xavér az elmúlt időszakban kiváló formát mutatott, de az egyik riválisa hasonlóan jó eredménnyel rendelkezett 
a bajnokság előtt. Xavér edzője, Schäffer Tamás határozottan kijelentette, csak az aranyéremmel lenne elégedett. Ugyanígy gondolkodott a tanítvány is, de azt is hozzátette, cél a hatvan méter. A kiváló dobóatléta teljesítményét látva mindenki elégedett lehetett, hiszen nagy egyéni csúccsal, 61,86 méterrel, magabiztosan múlta felül minden ellenfelét.
Az első nap vége is tartogatott a hazaiak számára örömteli eseményt: 
a tavaly duplázó Szántó Bence a teljes mezőnyt maga mögé utasította akadályfutásban. Bence gondoskodott arról, hogy a TSC Geotech 
az értékes helyezések mellett azért vasárnap se maradjon érem nélkül, 3000 méteren a harmadik helyen ért célba.
A házigazda 5 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzéremmel zárta a serdülő bajnokságot.
Eredmények, lányok:
Magasugrás, 15 éves: 1. Luterán Petra 161 cm. Távolugrás, 15 éves: …5. Luterán P. 505 cm, …7. Stibinger Dóra 477 cm. 1500 méter, 15 éves: …6. Fekete Sára 5:05,66 perc. 3 km gyaloglás, 15 éves: …4. Csuzi Klaudia 18:01,02 perc, …6. Demeter Diána 19:14,65. 3000 méter, 15 éves: …4. Fekete S. 10:53,33 perc.
Fiúk:
Súlylökés, 13 éves: …5. Kónya László 12,57 méter. Hármasugrás, 15 éves: …4. Varga Levente 12,28 méter. 800 méter, 15 éves: …7. Kántor Attila 2:11,93 perc. Gerelyhajítás, 14 éves: …3. Lentulai Ádám 44,63 méter. Gerelyhajítás, 15 éves: 1. Schmölcz Xavér 61,86 méter. 5 km gyaloglás, 15 éves: 1. Burger Donát 25:15,56 perc, 2. Szegedi Miklós 25:39,44. 5 km gyaloglás, 14 éves: 1. Rácz Demeter 31:55,85 perc, …3. Szelőczei Dávid 34:23,71, 4. Szerencsi Szabolcs 35:13,14. 1500 akadály, 15 éves: 1. Szántó Bence 4:43,70 perc. Távolugrás, 13 éves: …6. Szakács Dániel 512 cm. 3 km gyaloglás, 13 éves: …3. Járinka Dániel 21:29,79 perc, 4. Jakab Bence 22:07,94. Magasugrás, 13 éves: …6. Szakács D. 145 cm. 3000 méter, 15 éves: …3. Szántó Bence 9:27,85 perc.

Teljes eredménylista 

2012. szeptember 17., hétfő

Gerencsér-fivérek az ezüstérmes csapatban

A fiúk a dobogón (balra, fotó: facebook)
A fővárosban rendezték a korosztályos összetett bajnokságot. A junior fiúk tízpróbájában a Gerencsér-trió a második legtöbb pontot gyűjtötte be. 
A legelőkelőbb helyen, az ötödiken Ádám végzett. A másik tatabányai csapat 
a negyedik helyen zárt. Részletes eredmények a szokott helyen.

Tatabányai fölény a serdülő fiúknál


A TSC Geotech serdülő korú, fiú gyaloglói esélyeshez méltóan szereztek csapatbajnoki aranyérmet a fővárosban. Farkas Zoltán tanítványai közül Burger Donát volt a leggyorsabb, Szegedi Miklós előtt ért célba. A győztes trió tagja Rácz Demeter volt még. A gyerek versenyben Sárosi Bálint nyert. 
Eredmények, junior, ifjúsági és serdülő gyalogló csapatbajnokság: 10 km, fiú, ifjúsági: …2. Bagdány Tomasz 47:47 perc. 5 km, fiú, serdülő 14-15 éves: 1. Burger Donát 25:33 perc, 2. Szegedi Miklós 25:44, …5. Rácz Demeter 33:45, …8. Szelőczei Dávid 37:36. Csapatverseny: 1. TSC Geotech 1:25:02 (Burger Donát, Szegedi Miklós, Rácz Demeter). 1 km, fiú, gyermek: 1. Sárosi Bálint 5:42,6 perc. 5 km, női, junior: …4. Nagy Luca 28:09 perc.


Hoffer Krisztina újra 13 méteren túl

Három ország, Csehország, Magyarország és Szlovénia legjobb utánpótlás korú atlétái találkoztak egymással a csehországi Hodoninban. 
A magyar U23-as válogatott tagja volt Hoffer Krisztina is. A nők hármasugrásában Kriszti megint nagyszerűen teljesített, 13,14 méteres legjobbjával 
a második helyet szerezte meg. 

2012. szeptember 12., szerda

Értékes helyezések a félmaratoni bajnokságon

Szabó Sanyi a célban (www.futanet.hu)
A fővárosban rendezték meg 
a félmaratoni országos bajnokságot. Szabó Sanyi 
a korosztályában a második legjobb volt, a férfi mezőnyben 
a nyolcadik helyen végzett. Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina az előkelő ötödik helyen haladt át a célvonalon.
Eredmények:
Félmaraton, férfi: …8. Szabó Sándor 01:11:28 óra, …30. Kubik Zsolt 01:17:59, …48. Kubik Roland 01:22:21. Félmaraton, női: …5. Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina 01:22:16 óra. Félmaraton, férfi, utánpótlás: …2. Szabó Sándor. Csapatverseny, férfi: …8. TSC Geotech 3:51:48 óra.



2012. szeptember 10., hétfő

A középmezőnyben a lányok és a fiúk is a csb-n

A serdülő korosztály csapatbajnokságán minden összevetésben a 15. hely jutott a tatabányai csapatoknak. Az egyéni eredmények közül ki kell emelni Szántó Bence, Varga Levente és Schmölcz Márk teljesítményét.
Fiú csapatverseny: 1. Dobó SE 10794 pont, 2. Buda-Cash Békéscsabai AC 10128, 3. ARAK 10063, …15. TSC Geotech 6841. 
Lány csapatverseny: 1. Bp. Honvéd SE 9257 pont, 2. Bercsényi DSE 9169, 3. Szombathelyi SI 9157, …15. TSC Geotech 5995. 
Összesített pontverseny: 1. Szombathelyi SI 19015 pont, 2. Zalaszám-ZAC 18690, 3. Buda-Cash Békéscsabai AC 18159, …15. TSC Geotech 12836.

Első helyezések a serdülő Budapest-bajnokságon

Már javában a tatabányai serdülő egyéni bajnokságra hangolnak 
a 13-15 éves atléták. Fontos állomás volt a felkészülésben a korosztályos Budapest bajnokság. Több kiváló eredmény között említést érdemelnek 
a győztesek: nagyszerű teljesítménnyel lett első magasugrásban Luterán Petra, gerelyhajításban Schmölcz Xavér és akadályfutásban Szántó Bence. A meghívásos számokban is hallattak magukról sportolóink. Hoffer Krisztina 13 méteren túl landolt hármasugrásban, és győzött, Jókuthy Gergely pedig csaknem 60 méterre hajította a gerelyt, és lett második. Salamon Zoltán vezetőedző elismerően beszélt még Lentulai Ádám, Szakács Dániel, Varga Levente és Kónya László produkciójáról.
Eredmények a szokásos helyen.

2012. szeptember 6., csütörtök

Hofi remekelt a németországi Eb-n


(megjelent a 24 Óra című napilapban 
2012. augusztus 18-án)

SPECIÁLIS DOBÁSOK Ketten képviselték a Tatabányai SC Geotech színeit a speciális dobószámok Európa-bajnokságán. A németországi Jüterbogban Szalai László és Hoffer József is jól szerepelt.
Szalai László három számban mérette meg magát, egyszer felállhatott a dobogóra. 
Hoffer Józsefnek négy arany- és ugyanennyi ezüstérmet akasztottak a nyakába, valamint megjavított egy világcsúcsot is. A TSC Geotech éremhalmozó edzője a verseny után elmondta, a német szervezők ezúttal sem okoztak csalódást, megadták a módját. Nagyszerű körülmények között zajlott a kontinensviadal, az élményért megérte a 12 órás autóút.
Szalai László (M45-ös korosztály) eredményei:
Egykezes láncos súlyvetés: 3. hely. Golyóhajítás helyből: 4. hely. Nyeleslabdavetés: 5. hely.
Hoffer József (M55-ös korosztály) eredményei:
Súlygolyóvetés helyből: 2. hely. Súlygolyólökés helyből: 2. hely. Előbbiek összesített versenyében: 1. hely. Súlygolyóhajítás helyből: 1. hely. Vetés, lökés és hajítás összesített versenyében: 1. hely (világcsúccsal). Egykezes láncos súlyvetés: 1. hely. Ógörög diszkoszvetés: 2. hely. Nyeleslabdavetés: 2. hely.

2012. július 31., kedd

Jó szereplés a nyíregyházi bajnokságon

Kriszti újra bajnok lett
Hajósy Antal második lett
Nyíregyháza adott otthont az U23-as, a junior és ifjúsági korosztály egyéni országos bajnokságának. Népes tatabányai csapat vett részt a rangos seregszemlén. A legjobban az idén veretlen Hoffer Krisztina szerepelt, aki esélyeshez méltó módon nyerte meg 
a hármasugrást, ráadásul távolugrásban a harmadik legmesszebbre szállt. Bajnoki cím nélkül, de két éremmel térhetett haza Gerencsér Ádám, aki magasugrásban második, hármasugrásban harmadik lett. Kétszer állhatott fel a dobogó legalacsonyabb fokára Varga Dorottya. Értékes második helyezést könyvelhetett el a sprinter Hajósy Antal, 100 méteren csak egy riválisa tudta megelőzni. Eredményes ob-t zártak 
a Geotech atlétái, hiszen a számos érem mellé sok értékes helyezést is begyűjtöttek. Részletes eredmények a helyükön. 


2012. július 10., kedd

Hoffer Krisztina nyert Veszprémben is

A hagyományoknak megfelelően Veszprém adott otthont a Balaton Bajnokságnak. A nagy hőség ellenére sokan rajthoz álltak. A tatabányai atléták közül Hoffer Krisztina szerepelt a legeredményesebben, megnyerte a hármasugrást. Az elsősorban magasugró Gerencsér Ádám ezúttal távolugrásban ért el jó helyezést. Kubik Roland 800 méteren futott biztatóan. A mindössze 15 éves Schmölcz Xavér felnőtt gerellyel dobta túl az 50 métert, Jókuthy Gergely megközelítette a hatvanat.

2012. július 3., kedd

Bronzérmes hétpróbás lányok!


Luca, Petra és Dóra
Székesfehérváron rendezték a serdülők összetett bajnokságát. A tatabányai színeket a 15 éves lányok képviselték hétpróbában. Luterán Petra szerepelt 
a legjobban, negyedik lett. Nagyon szoros versenyben végül a 800 méter döntött a végső helyezésekről. Petra végül mindössze négy ponttal maradt le a holtversenyben 2. és 3. versenyzőktől. 
A háromfős csapat felállhatott a dobogóra, bronzérmet akasztottak a nyakukba.


Végeredmény, 15 éves, lány, hétpróba: ...4. Luterán Petra 3909 pont, ...22. Drahos Luca 2831, ...28. Stibinger Dóra 2681.
Csapat végeredmény: 1. Bercsényi DSE 11054 pont, 2. Szekszárdi AKSE 9464, 3. TSC-Geotech 9421.


2012. június 26., kedd

Nagyszerű eredmények a Budapest-bajnokságon

A korosztályos Budapest Bajnokságnak az Ikarus pálya adott otthont. 
A TSC Geotech versenyzői közül többen is kiválóan teljesítettek. 
A magasugró Gerencsér Ádám ezúttal főszáma mellett hármasugrásban is szerencsét próbált. A magasban elért 208 centivel nem lehetett elégedett, a hármas eredményével viszont annál inkább: 15,51 méternél landolt legjobb kísérleténél! Másfél méternél is többet vert a második helyezettre. A még serdülő korú Schmölcz Xavér ifjúsági szerrel (700 grammos gerely) 54 méter fölött dobott, a felnőtt gerellyel Jókuthy Gergely alig maradt el az 59 métertől. Az ügyességi versenyzők mellett a futók is kitettek magukért a fővárosban.

Ádám nagy ugrása hármasban (videó)


2012. június 18., hétfő

Hoffer Krisztina győzött a felnőtt bajnokságon!

Balról: Henyecz László, Gerencsér Ádám, Hoffer Krisztina és Hoffer József
A szekszárdi felnőtt bajnokságon maroknyi tatabányai csapat állt rajthoz. Ám annál eredményesebbek voltak. A hármasugró Hoffer Krisztina esélyeshez méltó módon versenyzett. A Győrben elért egyéni rekordját beállítva, 13,25 méterrel győzött, újra maga mögé utasítva Babos Ritát. Gerencsér Ádám fiatal kora ellenére máris begyűjtött egy felnőtt bajnoki bronzérmet magasugrásban. Nem volt szerencséje Hegedűs Mátyásnak, aki jó időt futott, és mindössze három századdal szorult le a dobogóról 400 gáton. Ugyanitt Gál Zoltán a kilencedik helyet szerezte meg, Kiss Ágnes pedig döntőt futhatott 200 méteren, 8. lett.
Eredmények:
400 méter gát, férfi: …4. Hegedűs Mátyás 53,07 mp, …9. Gál Zoltán 57,98. Magasugrás, férfi: …3. Gerencsér Ádám 2,05 méter. 200 méter, női: …8. Kiss Ágnes 26,13 mp. Hármasugrás, női: 1. Hoffer Krisztina 13,25 méter.

2012. június 14., csütörtök

Érmek a fővárosi diákolimpiai döntőről

Budapesten rendezték meg a III. és a IV. korcsoportos diákolimpiai atlétikai döntőt. A TSC Geotech atlétái szép eredményeket értek el, Salamon Zoltán vezetőedző elégedett lehetett a látottakkal. Luterán Petra az idősebbeknél magasugrásban egyéni csúccsal (164 cm) lett második. 
A szintén negyedik korcsoportos Szántó Bence a harmadik helyezést szerezte meg 1500 méteren. A kisebbeknél a 4X100-as lány váltó futott jól, a harmadik leggyorsabbak voltak.

2012. június 11., hétfő

Két fővárosi versennyel folytatódott a szezon

Szombaton a Honvéd kupán, vasárnap a Budapest Bajnokságon álltak rajthoz atlétáink. Az első napon, a Tüzér utcában Salamon András 
a gyerek távolugrást, Hoffer Krisztina a női hármasugrást nyerte meg. Másnap az Ikarus pályán Gál Zoltán harmadik helyezést szerzett 400 gáton. Részletes eredmények a helyükön.

13,25 méter Hoffer Krisztina új egyéni csúcsa!

Hoffer Krisztina (középen) igazán elégedett lehetett a győri versenyen
A X. Győri Ugrógálán nagyszerű eredményt ért el a hármasugró Hoffer Krisztina. A második sorozatban már egyéni csúcsot jelentő 13,08-at teljesített, aztán a negyedik körben rátett egy lapáttal. 13,25-nél landolt, és életében először sikerült legyőznie a nagy riválist, Babos Ritát. Kriszti 
a verseny után elmondta, nagyon jó hangulatú megmérettetés volt, ahol választott zenére ugorhattak az indulók. 

Teljes eredménylista

Videó a versenyről

Gerencsér Ádám: 212 cm Szlovéniában

A Szlovéniában szereplő U20-as magyar válogatottban helyet kapott a magasugró Gerencsér Ádám is. A rosszul sikerült diákolimpiai döntőt követően Ádám nagyon szeretett volna javítani. 
A Szlovénia, Csehország és Horvátország hasonló korú legjobbjait felsorakoztató viadalon a második helyet szerezte meg Henyecz László tanítványa. Eredménye 212 centiméter. Ugyan a barcelonai szint még várat magára, Ádám formája rendkívül biztató.

Teljes eredménylista

Videó

2012. június 4., hétfő

Gyalogló verseny és diákolimpiai döntő

A hét végén a fővárosban rendezték meg két korcsoport (V. és VI.) diákolimpiai országos fináléját. A TSC Geotech atlétái (legtöbben a tatai Eötvös-gimnázium képviseletében) sok értékes helyezést szereztek 
a döntőben. A dobogó legmagasabb fokára ezúttal senki sem állhatott fel, de ezüstérmet akasztottak Gerencsér Ádám, bronzot pedig Varga Annabella nyakába.
Szombaton szintén Budapest adott otthont az U23-as korosztály 20 kilométeres gyalogló bajnokságának. Az ob-n nem voltunk érdekeltek, de a nyílt számokban annál inkább. Farkas Zoltán tanítványai szép eredményeket értek el. Helyezések, számok a helyükön.

2012. május 28., hétfő

Mozgalmas, eredményes hétvége volt

Hoffer Kriszti 13,05-nél landolt (Fotó: MASZ/M.L.)
Szombaton a zalaegerszegi Vidékbajnokságon, vasárnap 
a székesfehérvári ARAK Kupán álltak rajthoz a TSC Geotech versenyzői. Zalaegerszegen Hegedűs Mátyás újra a leggyorsabb volt 400 méteres gátfutásban, Kubik Zsolt harmadik lett 800 méteren, Gál Zoltán pedig 400 gáton. Vasárnap kiváló helyezéseknek örülhettek a tatabányai edzők. Dobogóra állhatott Hoffer Krisztina a hármasugrás eredményhirdetésénél. Kriszti elégedett lehetett, hiszen 13 méteren túl landolt legjobb kísérleténél. Részletes eredmények a helyükön.

2012. május 21., hétfő

Győzelmek, egyéni csúcsok Veszprémben

Kriszti a dobogón (középen)
A főiskolások és egyetemisták országos bajnokságát Veszprémben rendezték. A TSC Geotech versenyzői az ob- n és a meghívásos számokban is érdekeltek voltak. Hoffer Krisztina az NYME színeit képviselte hármasugrásban. Stabil versenyzéssel utasította maga mögé riválisait, hatodikra szállt a legmesszebbre, eredménye 12,90 méter. Salamon Sára meghívottként igyekezett minél messzebb landolni, elsőre sikerült neki egyéni csúcsot ugrani: 12,50 méter. 
Gerencsér Ádámnak ezúttal be kellett érnie 205 centiméterrel magasugrásban, de bőven lesz még lehetősége magasabbra törni.
A meghívásos 400 méteres gátfutást Hegedűs Mátyás nyerte meg, ugyanitt Gál Zoltán egyéni rekorddal negyedik lett. A szintén meghívott Jókuthy Gergely sérüléséből felépülve dobta 53 méter fölé a gerelyt. 
Eredmények a helyükön.

2012. május 18., péntek

Harmadik helyezések a váltó bajnokságon

Székesfehérvár adott otthont az országos váltó bajnokságnak. Nagy mezőny, 261 csapat versengett a bajnoki címekért. A TSC Geotech versenyzői értékes helyezéseket szereztek, és bővült 
az éremkollekció is. Három kvartett állhatott fel a dobogó legalacsonyabb fokára: két fiú és egy lány négyes. Részletes eredmények a helyükön.

2012. május 17., csütörtök

Edina volt a legjobb magyar Saranskban

A gyalogló Világkupán, Saranskban az volt Füsti Edina célja, hogy teljesítse a londoni olimpia A-szintjét 20 kilométeres gyaloglásban. Ezúttal a nagy meleg volt 
a legnagyobb ellenfele, ami végül megakadályozta, hogy kvalifikálja magát. Így is Edina volt a három magyar közül a legjobb a női mezőnyben, 51. lett, ideje: 1:39,22 óra.

Teljes eredménylista